Padlóra került a Lens. A 2001-2002-es bajnokságban még ezüstérmet nyert a sárga-piros egylet, majd a BL-ben vitézkedett, idén viszont megjárta a poklot, és ott is maradt. Kiesett! Képes lesz-e visszajutni a Lens?
1. Lens - Dijon
01/08/2008 20:30
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,45
interwetten: 1,50
Bwin: 1,42
Ligue 2 – 1. forduló
Megdöbbentő volt, hogy kiesett az élvonalból a nagy múltú Lens, és nem ám a zöldasztal mellett történt mindez (lásd ugye Fradi), hanem a zöld gyepen. Az utolsó fordulóig harcoltak a sárga-pirosak a bentmaradásért, ám képtelenek voltak legyőzni a Bordeaux-t. Igaz, mint kiderült az is kevés lett volna.
Így aztán most a második vonalban kezdik az idényt, ahonnan kiemelkedik a csapat, legalábbis összértékét tekintve. Vagyis egyértelmű esélyese a Ligue 2-nak a Lens. De visszajutni nehezebb, mint bentmaradni.
Természetesen hatalmas volt a játékosmozgás, de azért sikerült egy ütőképes csapatot összehozni. Monterubbio, Hilton, Bisevac, Coulibaly, Lacourt és Carrière távozott, utóbbi épp a mostani ellenfélhez, a Dijonhoz, amely egyébként remekül erősített - Carrière mellett érkezett két fiatal támadó Milánóból: Aubameyang és Ribas.
Persze igazolt is a Lens: Milovanovics, Jemaa, Roudet, és Akale neve biztosíték a jó szereplésre.
A nyitómeccset a Stade Bollaert-ban rendezik, tehát hazai pályán, a rettegett közönségük előtt tehetik meg az első lépést a visszajutás felé. A főpróba nem sikerült rosszul, az Auxerre ellen 0-0-át játszottak a múlt héten.
Érzésünk szerint három ponttal nyitnak Démont-ék.
2. Brøndby IF - Randers FC
03/08/2008 17:30
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,65
interwetten: 1,65
Bwin: 1,70
dán Superligaen – 3. forduló
3. Hammarby - Ljungskile
03/08/2008 18:00
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,45
interwetten: 1,40
Bwin: 1,40
Allsvenskan – 17. forduló
Nézze meg az odds-szokat!
További hírek:
- A kirakatember bemutatkozik
- Van Gaal ismét hallat magáról
- 100 € a véleményedért
- Mint Maradona idejében…
- Nyerjen AC Milan VIP-jegyeket a bwin Pokerrel!
- Hatalmas nyeremény a Sportingbeten!
- Olasz fixek!
- Most 50 €-t nyerhet hendikep-fogadásokkal!
- Már tovább is juthat a Chelsea
- Udinei álom
- Nagyon közel voltak!
- Nem lazíthat a Milan!
- Egy pontokkal araszolnak előre
- Töltsön csütörtökön a Sportingbetnél!
- Kezd beérni Capello munkája
Schalke - Mönchengladbach: hazai
Reading - Southampton: hazai
Sportingbet 3.332 x 1 500 Ft
Kiemelt sportfogadások
| Esemény | 1 | x | 2 | |
|---|---|---|---|---|
|
Brazília - Portugália |
|||
| Ma 01:00 | 1.80 | 3.45 | 4.75 | |
|
Kolumbia - Nigéria |
|||
| Ma 03:00 | 1.85 | 3.40 | 4.20 | |
|
Karlsruhe - Dortmund |
|||
| Holnap 20:30 | 3.20 | 3.25 | 2.30 | |
|
Plymouth - Cardiff City |
|||
| szombat 13:45 | 2.40 | 3.25 | 2.90 | |
|
1. FC Köln - TSG Hoffenheim |
|||
| szombat 15:30 | 3.20 | 3.30 | 2.35 | |
|
Bielefeld - Bayer Leverkusen |
|||
| szombat 15:30 | 5.00 | 3.50 | 1.75 | |
|
Bayern München - Cottbus |
|||
| szombat 15:30 | 1.15 | 7.50 | 15.00 | |
|
Schalke - Mönchengladbach |
|||
| szombat 15:30 | 1.40 | 4.40 | 7.60 | |
|
Bochum - Hertha BSC |
|||
| szombat 15:30 | 2.65 | 3.20 | 2.65 | |
|
Wolfsburg - VfB Stuttgart |
|||
| szombat 15:30 | 1.95 | 3.40 | 3.90 | |

